Fényén: Asztrológia “Út”keresőknek: “Nincs jó, nincs rossz; Te vagy ki e kétséget teremted”

Néha megszáll az ihlet, hol öröm, hol fájdalom okán. Van, hogy csak mert írni vágyom. Ezeket a verseket itt közlöm.

Mivel asztológiával is foglalkozom egyik büszkeségem a 12 jegy uralkodó bolygóit egy-egyverssel értelmeztem: A külső bolygókról is írtam verset, noha tudom nem urai jegyeknek:-)

Íme az első:

A kos Mars:

Én vagyok a féltett egod,

Kövess engem bárhova,

Így leszek én illúziód,

Minden félelmednek záloga.

Védj meg engem bármi okán,

Mert nem bírom a fájdalmat,

Ha hibázom is nagy ritkán,

Lehet, de csak más miatt.

Hallgass inkább a szívedre,

Csak ő ismeri az utad,

Oldódjon fel hamis elme,

Boldogság lesz jutalmad.

A bika Vénusz:

Én vagyok a tested, és a gyengék vágya,

Minden, ami fontos az anyagi világban.

Elcsábítom azt, ki fogékony a szépre,

Vágyakozva kacsintgatsz így a fehérnépre.

Biztonság, és elfogadás, mind-mind tőlem várod,

Segítek, hogy megérhesd, ezt kívül nem találod.

A ikrek Merkúr:

Én vagyok a segítség, ki segít, hogy megértsd,

Hogyan lehet a kétfélből ismételten egész.

Tapasztalat, élőszó, hírek vagy ráció,

Széles az eszköztáram, hogy elmondjam mi a jó.

Szellő fodrozza a vizet, szél szítja fel a tüzet,

Árvíz pusztít, tűzvész perzseli fel az eget.

A rák Hold:

Én vagyok a befogadó, nem kell nekem csillogás,

Te adod az én fényemet, nem kell nekem semmi más.

Bárhová mész, visszatérhetsz, vár a kandallótűz melege,

Nekem mindig gyermek leszel, létem minden értelme.

Én vagyok, ki lágyan ringat, vagy elnyel, ha nem érted,

Hogy alázatos szolgálatra, csak a legerősebb képes.

Az oroszlán Nap:

Én vagyok a teremtő, hajtsd meg fejed előttem,

Ha megismersz, megérted, megérte a küzdelem.

Én vagyok az EGY, mire úgy vágysz, forrón hevesen,

Ám hosszú az út, míg visszatérsz, hogy eggyé váljál énvelem.

A szűz Merkúr:

Én vagyok a józan ész, fogadd meg a tanácsom,

Ne hidd el, mit mesélnek, míg szemeiddel nem látod.

Ki engem ismer, viszonyít, fintorogva latolgat,

Miért teszed nehézzé úgysem könnyű sorsodat?

Mindig bízol, pedig elméd kétségekkel van tele,

Sok a kérdés, meglátod, ha jobb kellene, jobb lenne.

A mérleg Vénusz:

Én vagyok a szerelem,

A páromat keresem.

Ha egyszer meglelem,

El többé nem engedem.

Érted élek és halok,

De nem tudom, mi vagyok.

Álljon itt a tanulság,

Leplezetlen igazság:

Nincsen olyan pillanat,

Hogy jól érezzed magad,

Ha állandóan attól félsz,

Elveszted, mi nem tiéd.

A skorpió Mars:

Én vagyok, az erő, s a vágy, mely éltet,

Harc és kielégülés, ilyen egyszerű az élet.

Csak letörni tudsz, de hamvaimból új erőre kapok,

S újult erővel támadom, ki úgy helyben hagyott.

Mint Föld mélyében izzó láva, mely felszínre tőr,

Pusztító akarat az, mely minden gátat elsöpör.

A Plútó:

Én vagyok a kezdet, s a vég,

Ki hatalmas értem él.

Kéjes mámor, asszonyi öl,

Engem keres, ki ezekre tör.

Minden múlik, csak a változás örök,

és e törvény felett én őrködök.

A nyilas Jupiter:

Én vagyok az ősbizalom, kit én vezetek révbe ér.

Fény vagyok a sötétségben, harcolok a hitedért.

A nagy szerencse, mondják rólam, ez igaz, ha megérted,

Nincs olyan, hogy balszerencse, ha azonosulsz énvélem.

A bak Szaturnusz:

Én vagyok a felelősség, a feladat, mely válladon ül,

Vállalj fel, s meglátod, csak te nyerhetsz legvégül.

Segítelek, teregetlek és tanítom az életet,

Ha eltévedsz, visszahozlak, de nem lesz benne köszönet.

Nem kérek én szeretetet, a Cél az első, meglátod,

Végezd el, mi rendeltetett, és lehetünk még barátok.

Az Uránusz:

Én vagyok a lázadó, a szabályokat áthágó.

Ledöntöm a korlátot, ledobom a rabláncot.

Megbillentem az életed, változtass, és jer velem,

Megmutatom, hogy lehet, szebb és könnyebb életed.

A Neptun:

Én vagyok az elfogadás,

A tudattalan önátadás.

Minduntalan hozzám fordul,

Ki az anyagból, kiábrándul.

Áldozzál, vagy feláldozlak,

Nekem mindegy, csak megkapjam.

Sejtelmesség, ködös elme,

Szeretetben legyünk egyek.

Az egyik plátói szerelmem gyümölcse:

Szép vagy mint a nyíló rózsa, melynek harmat csillog a szírmán,

Szebb, mint a hulló csillag egy augusztusi éjszakán.

Szemed izzó kékje bilicsbe verte szívemet,

Ha elalszom is téged látlak, érzem már a vesztemet.

Jól ismerem ezt az érzést, nincs mit tenni ellene,

Eltörli a határokat, elveszi az eszemet.

Mondják ez a legszebb dolog, mi történhet énvelem,

Ám büntetésnek sem utolsó a viszonzatlan szerelem.

Ugyan ebből az időszakból, bár konkrét személy már nem állt mögötte:

Mosolyod a felkelő nap, kacajod hegyi patak csobogása,

Ábrándozva bámulom a hajnali égboltot, csak hogy aranyló arcodat lássam.

Ajkaid vöröslő rózsaszírmok, csókod édesen égető szerelemméreg,

Megmérgezél, és most vágyódva várom a betelejesülő véget.

Szemed óceánok kékje, babonázó pillantásod bilincsbe verte szívem,

Kalimpálva próbál szabadulni, ha a zafír ragyogást nézem.

Bőröd selyem tapintása, érintésed simogató tavaszi szellő,

Elvarázsolsz egy más világa, akár a lantján játszó csodaszép sellő.

Derekad karcsú nádszál, csípőd szélben ringó orhideák tánca,

Elsöprő szerelmem határt nem ismer, akár a tűz és a víz násza.

Szerelmem benned él, emléked bennem ég, mondd tovább ne keressek!

Engedd, engedd, kérlek engedd, hogy szeressek.