Vízöntő kor I.
Egyik kedves olvasóm Viktória, kérdezte tőlem, mi a véleményem a jelenlegi korszakról, amit sokan a vízöntő korszakának tulajdonítanak. Ez egy nagyon okos felvetés, amiről nem is tudom miért nem írtam eddig. Hát íme!
Naprendszerünk, akár Földünk ugyan úgy járja periódikus “köreit” a 12 állatövi jegy mentén. Azzal a különbséggel, hogy jóval lassabban teszi ezt, mely párezer év alatt a Földön az adott korszak energiái testesülnek meg. Ez a vándorlás a zodiákus irányával ellentétesen zajlik, azaz a halak korszakot váltja most a vízöntő. Ahhoz, hogy ennek miben létét a legteljesebben át tudjuk látni, a vízöntő analógiát kell éreznünk, ismernünk. Pár példán keresztül megpróbálom átvilágítani e korszak lényegét.
Lássuk talán a legfontosabb ellentétpárt mely jellemzi ezt a jegyet, és mai világunk vezérfonala: függetlenség, kiszolgáltatottság. Függetlenség az egyén szintjén és globálisan. Az utóbbi esetre rengeteg példa mutatkozik, úgy mint a Szojvetunió darabokra hullása, Csehszlovákia ketté szakadása, Jugoszlávia felbomlása. Minden nép autonomiára törekszik. Nemrég azt hallottam, hogy még a székelyek is ilyenen törik a fejüket, aminek persze sok realitása nincs, de ott van a csíra.
Az egyén szintjén hasonló folyamat zajlik. Felbomlottak a nagy, több generációs családok, és mindenki maga igyekszik boldogulni. Sőt már párkapcsolaton belül is sokan függetlenséget kívánnak meg maguknak. Ez az oka annak is, hogy egyre több az együttélés, a házasság nélküli gyermekvállalás, illetve a válások sosem látott száma.
Ez megint nem jó-rossz kérdése. Az, hogy ezeket az energiákat mi így képezzük le, az a mi dolgunk. Kétségtelen tény, hogy a legtöbben elítélik és kétségbeesve szemlélik a régi tradíciók széthullását. Az mennyire volt jó, megint oldalakat lehetne megtölteni, amikor vagyoni és társadalmi okokból , már a bölcsőben kinézték a férjet, feleséget, és nem volt kérdés, hogy ki kit szeret. Napjainkat egy aktívabb energia itatja át, ami a szellemiség erősödését segíti, ezzel persze az egot erősíti, egyben tudatosodásra sarkall! Az a tudás amit párszáz éve titkos tanként kezelve pár szerzetes örzött élete árán is, ma egy kattintással letölthető a netről, vagy egy hétvégi tanfolyam a lábad elé teszik.
A függetlenedés elvéből sarjadó másik egomegnyilatkozási forma a vágy a különbözőségre, egyediségre, különlegességre, elkülöníthetőségre. Ennek tipikus megvalósulási formája a tetoválás, a testékszerek, a lila haj, a műköröm stb. Ezek legtöbbje nem az adott ember valós lényének önkifejezését szolgálja. A miért kérdésekre és azt a választ szoktam kapni, hogy “mert tetszik”. Még el is hihetném, ha nem a hátára tetoválna, de ez már más téma. A lényeg, hogy az emberek job hijján így probálják a külvilág tudomására adni, hogy ők jól állnak vízöntő energiákkal, illetve azok szerint képzelik életüket.
Ennek a másságnak köszönhetjük a meleg felvonulásokat is. Saját nemükhöz vonzódó emberek mindig voltak, ám ennek felvállalása és néha magamutogató megnyilvánulása ennek a kornak a sajátja.
Iskola példa a másságra a keresztnevek versengése. Néha kicsit sajnálom azokat a gyerekeket, akik teljesen idegen csengésű, visszakérdezésre ingerlő nevet kaptak. Persze tudom, hogy az Imeldák nemzedéke majd lassan eltűnik, és nem lesz exotikusabb név egy Erzsébetnél, Máriánál vagy Lászlónál.
Aztán ide tartozik az egyik kedvencem, a harc a női egyenjogúságért, azaz, hogy mint indivídum a nők is kiemelkedhessenek a társadalomból. Ennek egyik szélsőséges példája a testépítő “nők”. Nem szeretném kinyitni Pandóra szelencéjét az egyenjogúságot illető meglátásommal, csak annyit jegyeznék meg, ki szereti a romantikus gyertyafényes vacsorát délben?…
Rengeteget lehetne még beszéni a vízöntői megnyilvánulások függetlenségi analógiáiról és azok megnyilvánulásairól világunkban. Bízok benne átment a lényege és ti fogjátok felfedezni az összes többit, ami minden nap körbevesz bennünket.
Következő alkalommal az érem másik oldalát fogom megmutatni, ahol a vízöntő, kiszolgáltatosság és közösség analógiáiról ejtek pár szót.
Szólj hozzá, hagyj üzenetet!