A 22-es csapdája
Egy igen régi, és máig megoldatlan gondolatomat szeretném megosztani veletek.
Ahhoz, hogy ezt kifejtsem, egy apró kitérőt kell tennem a gondolat és a teremtés összefüggéseiben. Azt mondják, az vagy, amit magadról gondolsz. Ezen nem csak az értik a bölcsek, hogy a megnyilvánulásaid harmóniában vannak a belső gondolati képeddel, hanem mindennel, ami körbevesz téged.
Mindennek nem más az oka, mint a gondolat teremtő ereje. Mivel e téren sem tapasztalatom, se hitelem nincsen, fogadjuk el mint axiómát, hiszen a logikája befogadható számomra. Szóval e szerint, képesnek kellene lennünk akár a lottó ötös megteremtésére is az életünkben. Az más kérdés, hogy aki a tudati energiáit ilyen erővel tudja fókuszálni, nem az anyagi gyarapodás fogja motiválni.
Térjünk vissza az alap gondolathoz. Ha tehát valaki sokat mondogatja, sőt még el is hiszi, hogy az élete hasztalan, és őt senki nem szereti, akkor a környezete ehhez a típusú gondolatai energiához fog idomulni. Így aztán a élet tökéletesen visszaigazolja „looser”ünknek saját szerencsétlenségét.
Ebből kiindulva vegyünk egy lányt, akibe kicsi kora óta magyarázzák, hogy te semmire nem vagy jó, csúnya vagy és buta. Ez a lány él, éldegél, és azon kapja magát, hogy a szülőknek nevelőknek igaza volt. Neki tényleg semmi nem sikerül, rá egy fiú sem néz. Tegyük fel, hogy idővel tudatosul benne, hogy őt mivel mételyezték, rájön, hogy ezt a sanyarú világot ő teremti maga köré. Rendben ez már egy nagy ugrás. Na de! Mit tehet ez ellen? Ez a minta annyira mélyen ül a tudattalanjában, hogy képtelen szabadulni tőle. Képtelen magabiztosan viselkedni, mert nincs mögötte hit. Nem tud kiállni magáért, mert nem hiszi el, hogy egyenrangú lehet másokkal. Ami pedig az a bizonyos csapda, hogy ezt az élet folyamatosan visszaigazolja. Nem sikerül itt, becsapnak amott. Bár egoval tudja, hogy milyen program működik benne, képtelen felülemelkedni e negatív kép újrateremtésén. Sőt, amikor sikerül is valami, vagy egy fiú szerelmébe fogadja, hogy szerethetőségét visszaigazolva lássa, amikor ennek vége, visszacsúszik az engem nem lehet szeretni állapotba. Hiába a tapasztalat, hogy őrá lehet vágyni, a tudattalan lenyomatot nem tudja felülírni.
Amikor horoszkópot elemzek, látom ezeket a lenyomatokat, azon tűnődök, hogy lehet ezt megoldani. Ez azt is jelenit természetesen, hogy amikor megszületünk, előtte mi már eldöntjük, hogy ezzel „deffektel” indíjuk az életünket. Nincs ember, aki ne született volna ilyen programokkal.
Amire inkább válaszolni tudok az a miért: Ezekre a feszültségekre azért van szükség, hogy az egyén egyre különböző szemszögekből ismerje fel önmaga tökéletességét. A példa kedvéért a hitet meg lehet tapasztalni tudósként, papként, katonaként vagy koldusként. Akár egy hegymászó, aki akkor érzi igazán magáénak a hegyet, ha minden oldalról képes annak megmászására. Mi persze nem tudjuk, hogy hányadszorra másszuk azt a hegyet, mert mindig csak az oldalát látjuk. Valójában mindegyik hegymászó énünk végül egyszerre jut fel a csúcsra.
Ennyit a miértről, de a hogyanra nem találom a választ, bár van egy elméletem. Ennek lényege a katarzis. Mivel az emberi lét a szüntelen boldogságkeresésből áll, nincs olyan ember, aki el tudná fogadni, hogy ő vesztesnek született. Ideig óráig jó az önsajnálatban fetrengeni, de egy idő után - és ez a katarzis pillanata - betelik a pohár és minden mindegy alapon az ismeretlenbe vetjük magunkat. Ám ekkor a száz halál helyett pihe-puha baldahinos ágyon landolunk és a Sors kegyeltjeként térünk magunkhoz. Talán ez az a pillanat, ami képes minket kirántani az ördögi körből. Talán…ha így van egyáltalán…
Szólj hozzá, hagyj üzenetet!