Fényén: Asztrológia “Út”keresőknek: “Nincs jó, nincs rossz; Te vagy ki e kétséget teremted”

Egy igen régi, és máig megoldatlan gondolatomat szeretném megosztani veletek.

Ahhoz, hogy ezt kifejtsem, egy apró kitérőt kell tennem a gondolat és a teremtés összefüggéseiben.  Azt mondják, az vagy, amit magadról gondolsz. Ezen nem csak az értik a bölcsek, hogy a megnyilvánulásaid harmóniában vannak a belső gondolati képeddel, hanem mindennel, ami körbevesz téged.

Mindennek nem más az oka, mint a gondolat teremtő ereje. Mivel e téren sem tapasztalatom, se hitelem nincsen, fogadjuk el mint axiómát, hiszen a logikája befogadható számomra. Szóval e szerint, képesnek kellene lennünk akár a lottó ötös megteremtésére is az életünkben. Az más kérdés, hogy aki a tudati energiáit ilyen erővel tudja fókuszálni, nem az anyagi gyarapodás fogja motiválni.

Térjünk vissza az alap gondolathoz. Ha tehát valaki sokat mondogatja, sőt még el is hiszi, hogy az élete hasztalan, és őt senki nem szereti, akkor a környezete ehhez a típusú gondolatai energiához fog idomulni. Így aztán a élet tökéletesen visszaigazolja „looser”ünknek saját szerencsétlenségét.

Ebből kiindulva vegyünk egy lányt, akibe kicsi kora óta magyarázzák, hogy te semmire nem vagy jó, csúnya vagy és buta. Ez a lány él, éldegél, és azon kapja magát, hogy a szülőknek nevelőknek igaza volt. Neki tényleg semmi nem sikerül, rá egy fiú sem néz.  Tegyük fel, hogy idővel tudatosul  benne, hogy őt mivel mételyezték, rájön, hogy ezt a sanyarú világot ő teremti maga köré. Rendben ez már egy nagy ugrás. Na de! Mit tehet ez ellen? Ez a minta annyira mélyen ül a tudattalanjában, hogy képtelen szabadulni tőle. Képtelen magabiztosan viselkedni, mert nincs mögötte hit. Nem tud kiállni magáért, mert nem hiszi el, hogy egyenrangú lehet másokkal. Ami pedig az a bizonyos csapda, hogy ezt az élet folyamatosan visszaigazolja. Nem sikerül itt, becsapnak amott. Bár egoval tudja, hogy milyen program működik benne, képtelen felülemelkedni e negatív kép újrateremtésén. Sőt, amikor sikerül is valami, vagy egy fiú szerelmébe fogadja, hogy szerethetőségét visszaigazolva lássa, amikor ennek vége, visszacsúszik az engem nem lehet szeretni állapotba. Hiába a tapasztalat, hogy őrá lehet vágyni, a tudattalan lenyomatot nem tudja felülírni.

Amikor horoszkópot elemzek, látom ezeket a lenyomatokat, azon tűnődök, hogy lehet ezt megoldani. Ez azt is jelenit természetesen, hogy amikor megszületünk, előtte mi már eldöntjük, hogy ezzel „deffektel” indíjuk az életünket.  Nincs ember, aki  ne született volna ilyen programokkal.

Amire inkább válaszolni tudok az a miért: Ezekre a feszültségekre azért van szükség, hogy az egyén egyre különböző szemszögekből ismerje fel önmaga tökéletességét. A példa kedvéért a hitet meg lehet tapasztalni tudósként, papként, katonaként vagy koldusként. Akár egy hegymászó, aki akkor érzi igazán magáénak a hegyet, ha minden oldalról képes annak megmászására. Mi persze nem tudjuk, hogy hányadszorra másszuk azt a hegyet, mert mindig csak az oldalát látjuk. Valójában mindegyik hegymászó énünk végül egyszerre jut fel a csúcsra.

Ennyit a miértről, de a hogyanra nem találom a választ, bár van egy elméletem. Ennek lényege a katarzis. Mivel az emberi lét a szüntelen boldogságkeresésből áll, nincs olyan ember, aki el tudná fogadni, hogy ő vesztesnek született. Ideig óráig jó az önsajnálatban fetrengeni, de egy idő után - és ez a katarzis pillanata - betelik a pohár és minden mindegy alapon az ismeretlenbe vetjük magunkat. Ám ekkor a száz halál helyett pihe-puha baldahinos ágyon landolunk és a Sors kegyeltjeként térünk magunkhoz. Talán ez az a pillanat, ami képes minket kirántani az ördögi körből. Talán…ha így van egyáltalán…

Mivel az asztrológiát sokan a jóslással azonosítják a személyiségrajz mellett, itt az idő, hogy szóljak pár szót a jövendőmondással kapcsolatban.

Miért szeretnék tudni az emberek a jövőjüket?

Több csoport van, de a legáltalánosabb ok a remény, az elkövetkező  eseményekben való megváltásra. Ebből következik, hogy a legtöbben akkor folyamodnak jövendőmondóhoz, ha az életükben nehézség, gond, probléma ütötte fel a fejét. Úgy gondolják, hogy ha megtudják mi vár rájuk, lekerül róluk a nyomás. Itt jön az izgalom. Ha jót mondanak neki, megnyugszik és várja a beteljesülő vágyát. Ha rosszat, akkor vagy nem hiszi el, és megy a következő jóshoz, aki majd jót mond neki, vagy szorongva várja a nehézségek eljövetelét.

Ekkor még mindig mondhatnánk, hogy az első esetben a jóslás pozitív oldalát láthatjuk. Valóban így lenne?  Vegyünk egy klasszikus esetet. Leánykánk már elmúlt harminc, de csak nem találja az igazit. Elmegy a jövendőmondóhoz, hogy feltegye a nagy kérdést: “Mikor találom meg a nagy Ő-t?” Erre avatott szakértőnk a maga módszerével a fágyol mögé pillant és azt mondja: “Mire betöltöd a 35-öt veled lesz a vágyott férfi.” Erre a leányka megörül boldogan, megkönnyebbülve hagyja el a jós birodalmát. Legszívesebben előre pörgetné azt a pár hónapot vagy évet, de szerencsére ez még nem megy nekünk:-). Tovább éli hétköznapjait, megkönnyebbülve, minden férfiban a herceget látva várja annak betoppanását. Itt álljunk meg egy picit.

Mi a különbség a két lány között, aki elment a jósnőhöz és aki nem?

Aki elment, egyfajta jövővárásban él, igaz mentesül a napi szorongástól. Aki nem ment el, teherként éli meg létét, és a bizonytalanban létezve titkon ő is a herceget várja. A kérdésem az, melyik lány tanul többet?

Ha jósunk mellé nyúlt, nem kérdés, melyik lány hasal nagyobbat. Ha viszont bekövetkezik a találkozó, az mindekettő számára bekövetkezik, így időlegesen átléphetnek a boldogságnak nevezett állapotba. Ez egyikük az eddig eltelt idő alatt megkapta az esélyt a folyamatos önértékelésre és igazságkeresésre, hogy tovább fejlessze önismeretét, még ha ő azt fájdalmasan is élte meg, míg a másik lánytól ezt elvette a jós.

Az én látásmódom szerint az élet ettől visz minket előre. Ez olyan mintha valaki úgy menne át a vizsgán, hogy megmondják neki a válaszokat előre. Aztán, amikor az életben kell számot adni a tudásáról, értetlenül mered majd maga elé, hogy hát ő nem tudja ilyenkor mit kell tenni.

Szerencsére az ember úgy működik, hogy bármit mondanak neki, nem tudja függetleníteni magát a jelentől, pontosabban a közvetlen jövőtől, így hiába kap olyan információkat, ami 5 éves távlatban jelenik meg, az számára egy lehetséges út, ami inkább remény, mint valódi hit. Így aztán ugyanúgy szenved a jelenben.

Ebben a mi anyaghoz kötött dimenziónkban pontosan azért van idő, hogy megtapasztalhassuk az anyagi létezés minden formáját. Csak az idő múlásával vagyunk képesek felfogni az életünk örömeit, fájdalmait. Persze ki lehet lépni az idő korlátai közül, de akkor már az anyagi tapasztalásainkat is elveszítjük. Így aztán valamennyi jövővel kapcsolatos kérdésünk és illúziónk csak az ego szüntelen aggodalmának terméke, aki mindig a jövőben keresi a megváltást.

Nincs is erre szebb példa mint a 2012-es mizéria. Élnél te másként, ha holnap megtudnád, hogy elpusztul a világunk 12-ben? Először is nem hinnéd le, vagy ha mégis azt gondolnád, hogy te  majd megmenekülsz. Az ego imád ötletelni az eljövendőn, addig sem kell a jelen feladatával birkózni.

Amikor a Biblia azt mondja, óvakodjatok a csillagjósoktól, nem az asztrológiától félt, hanem azoktól az asztrológusoktól, akik jóslatokkal ragadják el tőletek a jelenben a megváltás lehetőségét.