Fényén: Asztrológia “Út”keresőknek: “Nincs jó, nincs rossz; Te vagy ki e kétséget teremted”

Ez egy kellően lerágott csont ahhoz, hogy már senki ne tudja, mi volt azon a csonton annak előtte. Ezért gondoltam, hogy írok pár sort, ahogyan én látom e kérdést.

Hogy lehet e cél a megvilágosodás, csak költői kérdés volt, hogy ide tereljem a figyelmet. A válaszom egyértelmű NEM. Hogyan is lehetne valami cél, amiről nem tudjuk mi, és hol van. Ez olyan mintha célul tűzném ki egy bizonyos „lucus major” bogár begyűjtését, amiről nem tudom, hogyan néz ki, és hol lelhető fel. A végén meg kiderül ráadásul, hogy nem is bogár, hanem madár. A megvilágosodott állapot keresése is valami ilyesmi.

Persze, most erre mondhatja a kedves jól tájékozott „ezobúvár”, hogy ő tudja mi az a megvilágosodás, és hogy hogyan lehet elérni. Én ezt el is hiszem neki, és sok szerencsét kívánok a bogár felkutatásában.

Hozzáteszem, elképzelésem nekem is van mi is lehet az, de pont azért gondolom, hogy nem lehet cél.

Poláris világunkban, semmiben nem tudunk úgy benne lenni, hogy ne jó, vagy rossz fogalmát rendeljük hozzá. Ez annyira lényünk része, hogy nem is tudunk mások lenni, hiszen anyagból vagyunk. Ebből következik az is, hogy anyagiként nem tudunk nem anyagi energiákkal azonosulni, márpedig a megvilágosodás valami ilyesmi állapot.

Már maga a törekvés szándéka, akadályozza meg a cél elérését, hiszen az ego tud csak törekedni, akinek a legkevesebb fogalma van a megvilágosodás lényegéről, sőt az saját halálát jelenti. Ő pedig nem akar meghalni, kerül, amibe kerül. Így aztán a kígyó saját farkába harap, minek eredményeként csak győzzünk kitalálni abból a sűrű erdőből, amibe vezetett minket a kis furmányos.

A másik mókás tény, hogy ha el is ér a fény, nem fogod megtudni, hogy ott vagy, mert menten eltűnik a viszonyítási alap. Vagy ha rájössz, azonnal kiesel ebből az állapotból.

Láthatóan egyetlen dologra törekedhetsz a megvilágosodást illetően, hogy ne törekedj, igaz, már az is törekvés :-)). Jól kitalálták mi? Ezek csak megtörténnek, ezért a legjobb amit tehetsz, hogy hagyod, hogy megtörténjen, miközben éled az életed.

Az életünk egésze nem más, mint döntések sorozata. Kezdve, hogy a kislány görkoris, vagy a napfürdőző barbit kér szülinapjára, folytatva az iskolaválasztással, párválasztással, munkahely és sorolhatnám. Mindegyik döntést úgy szeretnénk meghozni, hogy jó legyen nekünk. Nincs ember, aki rosszat akarna magának, hiszen mindenkinek saját maga a legfontosabb, és ez így van rendjén.

Mit ért az ember jó döntésen? Azt gondolja, hogy attól függően, mit választ, a jövője a tét. Ha jól dönt, jó lesz, ha rosszul, akkor rossz. Mindezzel csak egy gond van. Nem látunk a jövőbe (néhány embert kivéve). Tehát, amikor az elágazásánál inkább balra indulunk, két dolog felöl határozunk. Az egyik, hogy NEM jobbra megyünk. A másik, hogy pl. meházasodunk. Azt már soha nem fogjuk megtudni, mit hozott volna a másik irány, csak azt, hogy az útjelző táblák küzül, mi azt választjuk, amire az van írva házasság. El is indulunk boldogan a házasság tábla által mutatott úton, mert akkor ezt tartottuk jónak. Azt azonban nem tudjuk, hogy ez az út hova vezet utána. Pontosabban vannak elképzeléseink, ami jelen esetben nem egyébb illúziónál, hiszen nem vagyunk döntési helyzetben. A házasság döntéssel ugyanis egy olyan útra léptünk ami egyéb tekintetben teljesen ismeretlen. El is indulunk rajta, lelkesen, rövid ideig egy rózsaszín felhőn is utazunk, és onnan gyönyörködünk a hegyek, völgyek, mocsarak varázslatos világában. Ám egyszer csak a felhő ereszkeni kezd, és halványodik, majd eltűnik. Ekkor már gyalogszerrel folytatjuk utunkat, kimerítő kaptatók és szúnyogoktól hemzsegő mocsarakon át. Bár ez még ugyan az a táj, amit felülről olyan szépnek láttunk, csak benne gázolva, már nehéz és kimerítő. Nem tudunk a szépségével azonosulni, ami pedig még mindig ott van, mert lefoglal a küzdelem és a túlélés gondolata. Amikor megállunk egy virágborította mezőn, ahol a melegen símogató napsütésben madárdaltól eleven a környezet, nem élvezzük a most örömét. Félünk ez előttünk álló megpróbáltatástól, és megkérdőjelezzük egykori döntést. Azt a döntést, amikor balra indultunk, noha nem tudjuk, mi lett volna, ha jobbra fordulunk. Ilyenkor kell feltenni a kérdést. Létezik jó döntés? A válasz könnyű. Csak az van. Ki az aki rosszul akar dönteni? Az, hogy az út mást is hoz, mint amire mi vágytunk, az már csak emberi gyarlóságunk eredménye: egyrészt, hogy nem tudjuk, miért születtünk, másrészt egonk elhiteti velünk, hogy uralhatjuk sorsunkat.

Mi az egyetlen esélyünk, hogy ne kérdőjelezzük meg döntéseinket, és félelem nélkül járjuk a választott utat???

A válasz a HIT. El „kell“ hinnünk, hogy ami történik velünk, az a lehető legjobb, és ha másra lenne szükségünk, máshogy döntöttünk volna. Ez a gondolat viszont felvet egy eldöntendő kérdést. Hiszed e, hogy ami történik nem véletlen, magyarán egy általunk felfoghatatlan rendező elv irányítja, vagy úgy gondolod, hogy az élet céltalan, véletlenek sorozata, és kizárólag ez ego döntései, cselekedetei formálják világunkat?

Ha ez utóbbit érzed sajátodnak, nem kapsz felmentést tetteid alól, csak a másik ember okolása, és az élet igazságtalanságára hivatkozás adhat némi enyhítést a fájdalmadra.

Ha az előbbivel tudsz azonosuli, megkapod az esélyt, hogy előbb-utóbb felismerd az elv törvényszerűségeit, elengedd félelmeidet, harag és elvárások nélkül tudj élni.

Véleményem szerint ez az egyetlen esély!