Emberi játszmák
Sep 30, 2008 in Az én utam
Életem egyik meghatározó pillanata volt, mikor felfedeztem az emberi játszmák tényét, és azok működési mechanizmusát. Ez egy rendkívül érdekes, sokszínű témakör, ami igen messzire nyúlik, ezért most csak a felszínt kaparászom meg. Az emberek nem szeretnek sokat olvasni:-)
Ha valaki olvasta a “Mennyei próféciákat” vagy a számora legtöbbet nyújtó művet a “Mit keresett Isten a nappalimban” című remkbeszabott alkotást, akkor már tudja, mik azok a játszmák, és miben gyökereznek. A legfontosabb tény, hogy az emberek csak nagyon kevés kivételtől eltekintve egymás energiájából táplálkoznak. A táplálékból szerzett energia, kevés volna a túléléshez, ezért többnyire a játszma fegyverével igyekszünk energiához jutni. Hihetetlen, de mindennapjaink túlnyomó részében játszunk. Szerepet játszunk, ami messze távol áll valós énünk tényleges megnyilatkozásától, ám a születésünktől belénk diktált társadalmi, szülői elvárások, minták, sztereotipiák vastagon rakódtak igaz valónkra.
Megrendítő volt számomra, mikor ráismertem, hogy tetteim előre programozott formulák eredményei, és mennyire kiszámíthatóka vagyunk szokszor éppen ezért.
Most térjünk rá, mit jelentenek ezek a gyakorlatban. A példa kedvéért álljon itt a kedvenc, és leggyakrabban használt módszer, a sértődés. Miről is szól ez? Egy bizonyos vélt sérelem miatt, emberünk megvonja megbántójától a figyelmet. Nem beszél vele, esetleg még nem is köszön, és ha mindezeket nem tudja elkerülni, mert mondjuk munkatárs, akkor jeges tekintettel, tüntetően szoritkozik csak a legszükségesebb kommunikációra. Mint minden játszma, ez is azért jó, mert legalább mindkét félnek rossz. Sértődősünk lelkét állandó harag kínozza, lelki állapota, amíg egy légtérben van a másikkal folymatosan negatívba húzza. A megbántó adott esetben lelkiismeretfurdalással küzdhet, de ha ilyen nincs neki, akkor a közöny okozta figyelemhiánytól szenvedhet. Ilyenkor gyakori a viszontsértődés, kompenzálandó az energiahiányt. Ennél még az a szebb, amikor emberünk úgy vágja be a durcát, hogy a másik nem is tud róla, hogy megbántotta volna. Csak örlődik magában, és várja, hogy a másik mikor veszi észre, hogy őt most megbántották. Ha a másik észreveszi, és megkérdezi, hogy mi a baj, akkor persze mi a válasz? ” Semmi”. Energiarablónk ilyenkor érkezik a katarzishoz, és faggattatja magát, és foglalkoznak vele, és talán még sajnálják is. Ha elég kitartó a másik, akkor kiböki mi a baj, és ha szerencséje van, akkor még a bocsánatkérésből is jut némi tápláló energia.
A legnagyob drámák természetesen a párkapcsolatok színpadán kerülnek megrendezésre. A legjobb játszmaalap az a ki kit és mennyire szeret érzelmi gordiusz csomó. Legtöbször ez akkor ölt igazi drámai képet, amikor a két különböző vérmérsékletű ember kerül össze. Mindkettő úgy érzi, hogy szeret, de más más módon mutatják ki, ill. különböző mértékben. Ilyenkor az intenzívebben élő folyamatosan számon kéri a SAJÁT érzelemit a másikon. Ha ezt nem kapja meg, akkor jön a játék. “Jó, akkor most a rideget fogom alakítani” gondolja. “Majd meglátod milyen”. Az is szokás, hogy a pár jelenlétében flörtölget, vagy csak feltűnően nézegeti a másik nem képviselőit. Ebben az egészben csak az a poén, hogy a párja nem érti meg mi a gond, mert nem mondják meg neki. Ha mégis, akkor sem tud jobban szeretni, mert számára ez a szeretet.
Főleg nők élnek előszeretettel, az érdektelent játszva a körülöttük legyeskedő férfi felé, miközben, legszívesebben menten letépné a ruhát az udvarló hímről. Ők ezt fortélynak hívják, ami egyébként valóban jól működik, de csak azoknál a férfiaknál, akik vadász típusok. Ezzel csak annyi a gond, hogy az igazi vadászok valóban inkább a vadászaban lelik örömüket, ha már lelterítették a “prédát”, jöhet a következő. A félszegebb fiúk gyakran hűségesebbek is, hiszen bár minden férfiben ott az ösztön, nekik a biztos nagyobb kincs.
Kedvelt módszer a flegma. Ezek az emberek pár centivel mindig magasabban hordják az orrukat, és egyfajta fennsőbbséget próblának sugározni. Az embereket általában vonzzák az uralkodói vénájú társaik, persze csak azkat akikben ez nincs meg. Akikben viszon megvan, azokból mindjár ellenszenvet vált ki a viselkedés. Mint minden kompenzációs törekvés, éppen ennek az ellenkezőjére enged következtetni. Kisebbségi komplekszus, szeretethiány stb.
Megnevezheznék még számtalan módszert: a titokzatost, megfélelmítőt, vagy a szegény ént, mint nagy csoportokat, de még sok módszer létetik az energiák rablására. Fontos leszögeznem, hogy nem tartom negatívnak ezeket, mert mindenki úgyis azzal szembesül, amivel még nincs egységben, és azt használja, amit nem ismert fel. Energiára szükségünk van, és amíg máshonnan nem tudjuk megszerezni, addig egymástól vesszük el. Igaz a konfliktusaink is legtöbbször ezekből fakadnak, de sok kapcsolatot ez az energiafüggés tart össze.
Részemről az a legfontosabb, hogy felismerjük ezeket, és ha bele is megyünk a játékba, tudatosan tegyük, és tarsuk kézben a irányítást.